KISOROSZI PORTÁL VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA
Vízszintes_menu / Turizmus / Látnivalók Kisorosziban
2012.03.27. kedd 08:45

 

Nyitva tartás: szerda és szombat 10-12-ig
Csoportok bejelentkezése Doszpoly Andor és Doszpolyné Zsuzsa 20/538-4470

BAKTAY ERVIN

ÉS A VADNYUGAT

 

A vérbeli ismeretterjesztő, India-kutató, műfordító és művészettörténész dr. Baktay Ervin (1890-1963) tudományos munkásságát a magyar olvasóközönség széles körben ismeri. Kevésbé köztudott, hogy Baktay érdeklődése az észak-amerikai indiánok életére és a 19. századi pionírok, cowboyok „vadnyugati” korszakára is kiterjedt. Az 1920-as években megjelent western filmek és a „The West” sorozatcímet viselő novelláskötetek hatására – bohém művész-barátaival együtt – tartalmas szórakozást keresett. Baktay kezdeményezésére 1924-ben  elhatározták, hogy egy műteremben vadnyugati „Saloon”-t rendeznek be és abban nagy mulatságot, „Wild West Zree Meeting”-et tartanak. Nagy átéléssel és játékos kedvvel keltették életre a 60-70 évvel korábbi vadnyugati városok mulatóinak hangulatát, s az összejöveteleken csak a múlt századi pionír korszak stílusos ruházatában és felszerelésével lehetett megjelenni. Kiosztották a „szerepeket” melynek során Baktayból a „Város” seriffje lett, barátai pedig aranyásókká, cowboyokká, a hölgyek dámákká, esetleg rosszhírű leányokká voltoztak át. A siker nem maradt el és Baktay elhatározta a vadnyugati „Város” örök időkre való megalapítását. S valóban, az általa életre hívott játék több mint 70 év után, még ma is eleven.

 

Baktay és barátai – többségükben szabad foglalkozású emberek lévén – a téli meetingek kellemes együttlétét nyáron az általuk annyira szeretett szabad természetben kívánták folytatni. Az észak-amerikai indiánok korábban megismert életformája vonzó volt Baktay számára. Színes egyéniségére nagy hatással volt az indián élet romantikája, színpompás viseletük, ideális életformájuk.

 

Álmaikat hamar megvalósították. 1931-ben Zebegényben építették fel az első indián tábort melyet Baktay már mint Heverő Bölény nagyfőnök vezetett, és mellette voltak barátai: Nyílhegy, Kis Hörcsög, Bozontos Farkas, Öreg Halászsas, Csillagtáncos, Kacagó Víz…

 

A táborban indián motívumokkal díszített kúpalakú sátrakban („tipikben”) laktak, szabad tűzön főztek, s ünnepi alkalmakkor maguk készítette indián ruhákat öltöttek. A tábori életet szigorú elvek szabályozták (tagfelvétel, „harcos” avatása, ünnepi szertartások, stb.) melynek mindenki örömmel tett eleget. Tág tere volt az önkifejezésnek is: a dicső tetteket „tett-tollal” jutalmazta a törzsi Tanács. Ezek a 2-3 hónapig tartó kis anyagi igényű de annál gazdagabb szellemi örömöket nyújtó táborozások tökéletes regenerálódást nyújtottak a téli, városban töltött időszak után.

 

A harmincas-negyvenes években jelentek meg Baktaynak az észak-amerikai indiánok életéről és az amerikai Nyugatról szóló regényfordításai, a Két kicsi hód, A rengeteg zarándokai, A vadon fiai, Cimarron, Hosszú Lándzsa emlékezései, és egy ifjúsági regény saját tollából, a Jancsi nyeregbe száll.

 

Baktay Erin karizmatikus egyéniség volt. Nem csupán megalapítója volt a cowboy „Város”-nak és az indián „Törzs”-nek, de állandó vonzerőt is gyakorolt környezetére, melynek azok, akiket ő is elfogadott, szívesen engedtek. Indiai és amerikai indián filozófiájával új gondolatokat ébresztett, melyekkel jóval megelőzte korát. Hazánkban ma – más társulások keretében is – több százan követik példáját. Munkáságára hamarosan felfigyelt mind a belföldi, mind a külföldi sajtó. Egymás után jelentek meg Baktayról és a western játékokról szóló cikkek, riportok. Így szerzett tudomást Heverő Bölényről és törzséről 1937-ben az Amerikai Indián Szövetsége mely tagjai közé választotta, és tevékenységét a szacsem (főnök) címmel honorálta.

 

A Baktay Ervin alapította indián-cowboy játékokhoz 1943 óta Kisoroszi és környéke adja szigeteivel a természeti hátteret, a község lakói pedig a jó baráti kapcsolatokat.

A kiállítás azoknak a tárgyaknak és szellemi emlékeknek gyűjteménye, melyeket a „Város” és a „Törzs” tagjai valamint követőik az elmúlt 70 év során saját kezűleg készítettek, s ízelítőt ad a nyári táborozások és a téli „saloonbeli” játékok hangulatából. Ezek megőrzése céljából került megállapításra ezen EMLÉKHELY.